Álom.Íz.Világ.

Füstölt sajttal és spenóttal töltött csirkemell baconköntösben

Különös történet, előkészület ezúttal nem kapcsolódik a recepthez. A hétvégi ebédhez adott volt négy nagy darab csirkemellfilé, a boltban pedig megláttam egy doboz, gyönyörű, friss bébispenótot. Abban a pillanatban tudtam, hogy fokhagymás spenóttal fogom megtölteni a pipihúst. A hűtőben volt maradék füstölt sajt és bacon, így azok is részesei lettek az ebédnek. Az egyik belülre,… Tovább »

Réteges, füstölt sajtos pogácsa – hajtogatás nélkül

Kedvencem az a pogácsa, amelyet mielőtt megennék, szét tudom választani és rétegenként ehetem meg. Nem tudom ez honnan jött, de tényleg ezt szeretem a legjobban. Ezt általában hajtogatással lehet elérni, ami eléggé időigényes művelet. Most azonban viszonylag gyorsan, egyszerűen szerettem volna pogácsát készíteni. Ezt a tejfölös változatot azért szeretem, mert az összeállítás után beteszem pihenni… Tovább »

Forró sajtleves – gyorsan valami finomat

Apósom gyakran készít sajtlevest. Tőle tanultam ezt a receptet. Forrón tálalva isteni finom! Próbáljátok ki!     Hozzávalók: 1 kis fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 5 dkg vaj 1 liter húsleves 1 liter tej 2 db tömlős krémsajt 1 db tömlős füstölt krémsajt 10 dkg reszelt trappista sajt 10 dkg reszelt füstölt sajt szerecsendió só  … Tovább »

Ropogós, sonkás-sajtos tekercsek

Karácsonyra kaptam ajándékba Limara könyvét, amelyben csodás kelt tészták, kenyerek vannak. A hajtovány névre hallgató finomságot már kipróbáltam,  nagy sikert aratott. Ezúttal az alaprecept hasonló (én több lisztet használtam), és itt-ott változtattam rajta (főleg a tölteléknél), ebből lettek ezek a füstölt sajtos, sonkás tekercsek. Vendégvárónak, gyerkőcöknek tízóraira vagy esetleg egy tartalmas leves mellé kiváló. Kívül… Tovább »

Sajtszószos bucatini húsgombóccal – avagy mit kezdjünk a maradékkal

A legutóbbi húsgolyó készítésekor kimaradt 10, azaz tíz darab szép, megsült példány. 🙂 Azon gondolkodtam, mivel lehetne összeházasítani, elsősorban valamilyen szósszal szerettem volna kipróbálni. Úgy még nem ettük. 🙂 A gyerekek egy ideje már tésztát szeretnének enni. Így, hogy mindenkinek kedvezzek, létrejött a tészta-húsgolyó házasság, megkoronázva egy krémes, ízletes füstölt sajtos szósszal. Nem is rossz… Tovább »

Füstölt sajtos húsgolyó sütőben sütve

Fasírtot szoktam készíteni, ezt a – jóval diétásabb – változatot most készítettem először. Arra gondoltam, kipróbálom úgy, hogy a hús mellé ezúttal nem teszek semmilyen kenyérfélét, még morzsát sem. Ízét a fokhagyma és a füstölt sajt adja meg. Ráadásul nem bő olajban, hanem egy sütőpapírral bélelt tepsiben készítem el, így jóval kalóriaszegényebb falatkákról van szó.     Hozzávalók: 50… Tovább »

Rakott cukkini füstölt sajttal

A család minden tagja imádja a rakott ételeket, ezért gyakran készítem így el a kelkáposztát, a karfiolt, a krumplit, a kelbimbót, a zöldbabot és persze a cukkinit. A piacot szép lassan elárasztják a tökfélék, cukkiniből is sokfélét lehet kapni. Azért is szeretem annyira, mert rendkívül változatosan lehet felhasználni.  Most megmutatom, hogyan készítek belőle rakottast. Mivel… Tovább »

Füstölt sajtos csirkemell

  Ha gyors vacsora kell, a csirkemell mindig nyerő választás. Tényleg elkészül rövid idő alatt, amíg a barna rizs megfő, elkészül a husi is.     Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé 1 db póréhagyma 1-1,5 dl fehérbor 1  db ömlesztett (karaván) füstölt sajt 12,5 dkg mascarpone só, bors 15 dkg füstölt sajt     Elkészítés: A… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!