Álom.Íz.Világ.

Cukormentes, epres túrótorta

Ennek a túrótortának a receptje anno nagy sikert aratott. Szeretettel veszem elő mindig, újra és újra. Ezúttal kipróbáltam egy még karcsúbb, egészségesebb változatot. A lisztet teljes kiőrlésű lisztre cseréltem, “cukorpótlónak” pedig egy természetes édesítőszert, az eritritet használtam. 

Nem lett túl édes, nekünk, felnőtteknek tökéletesen megfelelt, a gyerekek kaptak a tetejére porcukrot.

 

 

Hozzávalók:

  • 1 kg krémes, házi tehéntúró
  • 16 dkg felkockázott vaj
  • 6 evőkanál búzadara
  • 2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
  • 18 dkg eritrit
  • fél vaníliarúd kikapart magja
  • 1 citrom héja és leve
  • 4 tojás
  • 2 csipet só
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • tetejére: 30-35 dkg eper 

 

 

Elkészítés:

A sütőt előmelegítem 180 fokra.

A hozzávalókat egy mély tálba teszem és karos robotgéppel simára keverem. Akkor jó, amikor egy homogén krémmé alakul. Egy 23 cm-es, sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm a túrós masszát és beteszem a sütőbe.

 

 

Előbb 180 fokon sütöm 25 percet, majd mérsékelem a hőt 160 fokra és így sütöm még 25 percig.

Fontos, hogy jól kihűljön, utána hűtőbe teszem és ezután szedem le róla a kapcsos formát, mert akkor lehet szépen szeletelni. Tálalás előtt a tetejére sorakoztatom a megmosott, vékonyra szeletelt epret.

Jó étvágyat hozzá!

 

 

 

Ha szeretnél folyamatosan értesülni az újdonságokról,

akkor látogass el a

blog facebook oldalára is.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!